Szerző: Torják Judit szülésznő

A természetes szülés folyamata:

Minden kismamát foglalkoztat, hogy mi történik a vajúdás, szülés alatt. Mennyire lesz fájdalmas? Mennyi ideig fog tartani?

A szülés általában a várandóság 36-41. hete között történik meg. A szülésnek négy szakaszát különítjük el.

1. Tágulási szakasz:

A méhösszehúzódások kezdetétől a méhszáj eltűnéséig tart. A szülés szakaszai közül ez a leghosszabb, és egyben legfárasztóbb is. Általában először szülőknél a tágulási szak 9-12 óra is lehet. A méhszáj lassan tágul. Először szülőkön először megrövidül, elvékonyodik, kifejtődik.

„A vajúdás nem más, mint a szülőnő ráhangolódása, hogy a szülés megtörténjen vele. Mert bár a nők testében történik a folyamat, mégis a szülőnő éppúgy, mint a magzat résztvevője és nem tudatos irányítója a folyamatoknak.” A vajúdás, illetve a szülés során egyfajta módosult tudatállapotba kerülhet a vajúdó nő, ezért nagyon fontos a megfelelő kommunikáció, támogatás. Szakmám során sokszor tapasztaltam, hogy a kezdődő méhösszehúzódásokkor még mosolygó kismamák arca, viselkedése hogyan változik meg a vajúdás egyre előre haladó folyamatában. Amikor tanuló voltam az öreg bábák mindig mondták, hogy azok az igazi erős fájások, amikor a kismamák már nem tudnak őszintén mosolyogni, és valóban így igaz. A fájások erősödésével, az egyre fokozódó megterheléssel, fáradtsággal küzdő kismamák a vajúdás vége felé megtörnek. Sokszor tapasztalom, hogy a vajúdó kismamák rettegnek a szülési fájdalmaktól. Valahol ez érthető, hiszen erre a fájdalomra nem lehet előre felkészülni. Ezt a fájdalmat nem lehet menstruációs görcshöz, vagy bármilyen más fájdalomhoz hasonlítani. Ezt ott, abban folyamatban éljük meg. Nem mindegy azonban, hogyan éljük meg! A kismama fájásokhoz való viszonya meghatározó. Személy szerint, én nem szeretem a „fájás” szót használni a vajúdás alatt, mert ösztönösen egyfajta negatív hozzáállást von maga után, és ez által egy gátló mechanizmust is. A fájdalom a vajúdás természetes része, ha ezt egy kicsit megpróbáljuk elfogadni sokkal gördülékenyebben haladnak a dolgok. Maga a méhösszehúzódások ideje, intenzitása a lélek ráhangolódásában játszik kulcsfontosságú szerepet. Nem könnyű feladat ez lélekben, mert olyas valamit kell megpróbálni pozitívan megélni, amit a hétköznapokban általában negatívumként élünk meg. A fájdalomhoz senki nem szokott pozitív érzéseket táplálni. A vajúdás alatt ez viszont nagyon fontos! A nő testét, lelkét harmonizálja ahhoz a nála sokkal nagyobb erőhöz, ami aztán gyermekét a világra segíti. Éppen ezért az a hozzáállás, hogy minden fájást örömmel fogad egy kismama, és úgy értékel, hogy ez az, ami egy újabb lépéssel közelebb viszi, őt a babájához tudja megteremteni azt az elfogadó, elengedő atmoszférát, aminek segítségével a szülés ideje rövidülni tud. A méhösszehúzódásokkal való együttműködés lehetővé teszi a hormonok felszabadulása által, hogy a szülés egy semmihez sem hasonlítható pozitív- szép élmény legyen minden kismama és apuka számára.

2. Kitolási szakasz:

A méhszáj eltűnésétől a magzat megszületéséig tart. Időtartalma először szülőkön 50- 60 perc is lehet, többedszer szülőkön 25-30 perc. A méhösszehúzódások hatására koponya egyre mélyebbre kerül, s a medencefenékre és végbélre gyakorolt nyomásával székelési ingerhez hasonló érzést vált ki. A várandós ilyenkor spontán székelési ingert jelez, s ilyenkor reflexesen nyom. A tolófájások során mély levegővétellel kezdődik, majd a belégzés után történik a préselés a medence irányába. A kitolási szak végén megszületik a baba. Előbb a fej majd vállak születnek meg, végül az egész test. Ez általában pár fájás alatt megtörténik.

Teljesen természetes dolog, hogy a kismamák nagy része a tolófájások kezdetekor a székelési inger miatt „pánikba” esik, megijed. Fontos ilyenkor elmagyarázni nekik, hogy ez egy teljesen normális dolog. Többször el szoktuk ilyenkor mondani, hogy mi lesz majd a teendőjük, hogyan kell nyomni, illetve hogyan kell lélegezni.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mind a vajúdás, mind a szülés során a test végzi a látható folyamatokat, de a lélek végzi a nagyobb munkát.

3. Lepényi szakasz:

A magzat megszületésekor kezdődik, és a méhlepény távozásáig tart. Itt már a megkönnyebbülés jellemző a kismamákra. A boldogság, és egyben a felfoghatatlan érzése is, hogy végre megpillanthatják a kisbabájukat. Emellett egyfajta diadalérzés is. „Igen! Megcsináltam! Képes voltam rá!” A vajúdás, szülés alatt egy olyan lelki folyamaton megy át minden nő, amelynek végén magabiztosságuk, önbecsülésük, kompetencia érzésük megerősödik.

4. Post placentáris szakasz:

A méhlepény megszületése utáni 2 órás megfigyelési időszak. Figyeljük a megszült nő általános állapotát, a vérzés mennyiségét. Ilyenkor van lehetőség az úgynevezett „aranyórára” is. Ez az idő, amit az újonnan érkezett emberpalánta először tölt az édesanyja pocakjának védelme nélkül. Nagyon fontos időszak ez mind az anyuka, mind a baba és az apuka számára is. Közvetlenül a szülés-születés után az anya és a baba szervezetében olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek koncentráltabbá és érzékenyebbé teszik mindkét felet, így segítve a kötődés kialakulását, az egymásra hangolódás megkezdését.

Édesapák felkészítése a szülésre, apuka szerepe a szülőszobán:

Ha a szülésre való felkészülésről beszélünk, szerintem semmiképp sem lehet külön választani a kismamát és a leendő apukát. Ezt a folyamatot ugyanis együtt élik meg. A „másállapot” kifejezéssel elég találóan lehet beszélni erről az időszakról, hiszen tényleg más ez az időszak minden szépségével és nehézségével együtt, nemcsak a kismamáknak, hanem az édesapáknak is.

A családdá válás folyamata, amikor két ember összetalálkozásából egy új élet születik. Elkezdődik a fogantatás pillanatában, folytatódik a várandósság alatt, megerősödik a vajúdás alatt, s kiteljesedik a megszületésnél. Én úgy gondolom, minden olyan helyzet, amit a pár együtt él át, csak erősebbé teheti az összetartozásukat. Érdemes ezért úgy gondolni a szülés élményére magára, mint egy örömforrásra, mely által mindketten csak gazdagabbak lehetnek együtt is, és külön-külön is.

Minden kismama és kispapa is másképp éli meg a várandósságot, szülést. A nők általában a várandósság alatt felkészülnek az anyaságra. A férfiak talán ezt nehezebben élik meg, nekik az apaságra való felkészülés hosszabb folyamat lehet. Sokszor tapasztalom, hogy szinte minden apuka úgy érzi, hogy kicsit láb alatt van, nem tud segíteni, tehetetlen a vajúdás nehéz óráiban. Pedig ez nem így van! Mindig azt szoktam mondani, hogy mi szülésznők és az orvosok csak a szakmai hátteret biztosítjuk. A vajúdás megélése a kismamán és párján múlik. A legnagyobb ősi erő a nőben rejlik ilyenkor, és ezt a férfi csupán csak a puszta jelenlétével is erősíteni tudja. Vajon miért nem érezhetik olyan fontosnak a férfiak a lelki segítséget? A férfiak kisgyermek koruktól kezdve arra lettek szocializálva, hogy minden helyzetet egyedül oldjanak meg, míg a nők jobban támogatják egymást, sokkal lelkisebbek is, szeretik megosztani a problémáikat valakivel. A vajúdás alatt a férfiak számára teljesen új minden, rászorulnak arra, hogy a nő kérje konkrétan a segítséget. A legfontosabb szerintem az, hogy az apuka is érezze, hogy nagyon fontos szereplője az eseményeknek, hiszen a legnagyobb támogatást Ő adja párjának. Lényeges, hogy minden meg legyen beszélve, hogyan érzi magát az új helyzetben. Szakemberként fél szemmel a kispapákra is figyelnünk kell, hiszen az Ő számukra is új helyzet ez. Sokszor látom az édesapák arcán a megrökönyödést. Legtöbbször az sokkolja őket, hogy élesben szembesülnek azzal, hogy a párjuk, hogyan képes végig csinálni ezt a „fájdalmas csodát”. Mindig el szoktam nekik mondani, hogy legfőképpen az Ő támogatásuk az, ami minden nőből előhozza azt, erőt, amely által képesek lesznek végig csinálni ezt a megterhelő folyamatot. A lelki támasz mellett természetesen aktívan is részt tudnak venni a vajúdásban, tehát konkrétan feladatot is kaphatnak. Támogathatják párjukat a vajúdási testhelyzetek kiválasztásában- változtatásában, masszírozhatják a derekukat, cserélhetik a borogatást, vagy akár mérhetik azt is, hogy milyen időközönként jönnek az összehúzódások. A vajúdás fájdalmait minden nő elfejti, viszont az együtt átélt élményt, később is szívesen felidézzük, összetartóbbá válunk a közös élmény által.